Társ a rák elleni küzdelemben 1998 óta
Társ a rák elleni küzdelemben 1998 óta
Blog

KEMOTERÁPIÁS MELLÉKHATÁSOK

Avemar
KEMOTERÁPIÁS MELLÉKHATÁSOK

Milyen mellékhatásokkal számolhatunk a kemoterápiánál? Hogyan védhetők ki a nem kívánt hatások?

Az ideális gyógyszerkészítménynek három fő ismérvét írják le a gyógyszerkutatók: hatékonybiztonságos, és kevés mellékhatással rendelkező.

Az első tulajdonsághoz nem kell különösebben hozzáfűzni semmit, hiszen, ha igény mutatkozik egy új készítményre, amely az eddigi terápiáknál hatékonyabban tud egy betegséget gyógyítani, az mindenképp hasznos.

A biztonságosság alatt a jól dozírozhatóságot (is) értjük, hiszen ha egy gyógyszer viszonylag széles terápiás tartományban használható, nem lehet könnyen alul-, illetve túladagolni.

A harmadik tulajdonság a mellékhatás megléte vagy annak hiánya. Ez a terápia „elviselése” miatt fontos tényező, hiszen gyógyulásunkra koncentrálva hátráltató tényezőként hat, ha olyan nem kívánt mellékhatások jelennek meg, amelyek jelentősen befolyásolják mindennapjainkat.

Ahogy nő az elérhető kemoterápiás készítmények listája, úgy bővül a megjelenő mellékhatások száma is.

Az alábbiakban néhányat kiemeltünk, kitérve arra, milyen lehetőségek merül(het)nek fel azok mellékhatásainak csökkentésére.

 

Bizonyos kemoterápiás készítmények vérszegénységet okozhatnak, amely miatt fáradékonynak, fáradtnak érezzük magunkat. Ha a szakmai protokoll lehetővé teszi, akkor egyrészt kezelőorvosunk felírhat olyan készítményt, amely a vörösvértest képződést elősegíti, másrészt tehetünk mi magunk  is ellene életvitelünk átalakításával.

Ha tehetjük aludjunk legalább napi 8 órát éjszakánként, de napközben lehetőség szerint csak rövidebb időszakokat (kevesebb, mint 1 óra) töltsünk ágyban. Magas fehérje tartalmú ételeket fogyasszunk (hús, tojás), valamint a magas vastartalmú húsok (vörös húsok) és zöldségek (spenót), főtt bab szintén jó választás lehet. Folyadékot is fogyasszunk bőségesen vizet és igyunk juice-okat!

 

A citosztatikumok nem csak a vérképző sejteket pusztíthatják el, hanem a véralvadásban fontos szereppel bíró vérlemezkéket is, melynek következtében komoly vérzések léphetnek fel.

Ezért fontos, hogy védjük saját magunkat a potenciális sérülésektől. A férfiak elektromos borotvát használjanak, ne a hagyományost. Lehetőleg kerüljék az olló, kés és egyéb éles tárgy használatát. Óvatosan fújjanak orrot, valamint a lehető leglágyabb sörtéjű fogkefével mossanak fogat. Pattanást, sebet ne vakarják el!

FONTOS! Ha olyan változásokat veszünk észre, mint fejfájás, zavartnak, vagy nagyon álmosnak érezzük magunkat, mindenképp jelezzük kezelő orvosunknak! A fekete, vagy véres széklet is figyelmeztető jel lehet, vagy a vizelet elszíneződése (rózsaszín, piros) is vérzést jelezhet.

 

Sok kemoterápiás készítmény befolyásolja az étvágyunkat, bizonyos ételeket más ízűnek érzékelhetünk.

Próbáljunk meg a 3 főétkezés helyett kevesebbet, de gyakrabban enni (napi 5-6-szor). Próbáljunk ki új ízeket, együnk a családdal, barátokkal együtt, vagy tévénézés közben fogyasszuk el az ételt. Ha fémes ízt érzünk a szánkban evéskor, akkor cseréljük le a kanalat műanyagra. Érdemes feljegyeznünk, hogy mennyit ettünk és ittunk, hogy ezt a legközelebbi vizitkor meg tudjuk beszélni a kezelőorvosunkkal. Étkezzünk változatosan, együnk krémleveseket, csirkehúst, tojást, halat, jégkrémet, pudingot, joghurtot, vajat és/vagy sajtféléket.

 

Amennyiben két nap is eltelik két székelés között, mindenképpen jelezzük kezelőorvosunknak, de ugyanígy fontos azt is jeleznünk, ha ha naponta többször is el kell mennünk a WC-re. Itt is érvényes, hogy próbáljunk átállni a napi 3 főétkezésről a gyakoribb, de kisebb mennyiségeket tartalmazó étkezésre! Hasmenés esetén kerüljük a fűszeres, tejtartalmú ételeket, csakúgy mint a nyers zöldséget és gyümölcsöket! Székrekedés estén étrendünkbe több zöldséget, gyümölcsöt, magvakat iktassunk, illetve teljes kiőrlésű lisztből készült péksüteményeket fogyasszunk.

 

 

A hajhullás a kemoterápia következtében 10-16 nap múlva alakul ki és a haj elveszése csak átmeneti jellegű. A kezelések abbahagyása után a haj az esetek csaknem 100%-ban újra kinő és a hajszálak az eredetinél rendszerint vastagabbak és göndörebbek lesznek. Olykor azonban az új haj színe az eredetitől eltérő lehet, esetenként szürke lesz.

A kezelés maradandó kopaszsághoz vagy a haj megritkulásához csak kivételes esetben vezet. A hajhullás mellett más testszőrzet átmeneti elvesztése is bekövetkezhet.

A kezelések elkezdése után kerülni kell a hajzat erős fésülését, kefélését, hajszárító, hajgöndörítő készülék használatát. Ugyanakkor tanácsos 3-5 naponkénti hajmosás, magas proteintartalmú és kevésbé szárító hatású, gyengébb sampon használatával. Fokozottan kell óvni a fejet nyáron az erős napsütéstől, télen pedig a hideg hatástól.

 

A kemoterápia egyik mellékhatása, hogy fogékonyabbakká válhatunk bizonyos vírusos, bakteriális, gombás fertőzésekre. Ezért különösen fontos, hogy mindenképp jelezzük kezelőorvosunknak, ha tartós hidegrázásunk, fej- és/vagy fülfájdalmunk, lázunk van, a nyelven, vagy a szájüregben fehér foltok jelennek meg, a vizeletünk opálossá, vagy véressé válik, illetve vizeléskor fájdalmat vagy égető érzést tapasztalunk.

Ha lehet, még fokozottabban ügyeljünk a higiéniára (kézmosás, fogmosás). Ha lehet tartsuk magunkat távol fertőzött személyektől (akár influenzás, akár egyéb fertőző betegségben szenvedőktől). Mindenképpen beszéljük meg a kezelőorvossal, hogy javasolja-e védőoltás beadását (pl. influenza, agyhártya gyulladás elleni vakcina stb).

 

A kemoterápiás szerek hatása a nemi szerveket és azok funkcióit is károsíthatja, a gyógyszer típusától, a beteg korától, általános egészségi állapotától függően és egyénenként is változó mértékben.

A kemoterápiás szerek férfiaknál csökkenthetik a herében termelődő spermiumok mennyiségét, mozgékonyságát és azok különböző rendellenességeit is előidézhetik. Mindez a nemzőképesség átmeneti vagy végleges elvesztésével járhat anélkül, hogy az illető szexuális aktivitását, közösülésre való képességét jelentősebb mértékben befolyásolná.

gyógyszerek a spermiumokban olyan károsodásokat idézhetnek elő, hogy az ilyen spermiummal történő megtermékenyülés a magzatnál súlyos fejlődési rendellenességek kialakulásával járhat. Éppen ezért fontos, hogy a kezelés tartama alatt és azt követően legalább két éven át a beteg gumi óvszer használatával, szexuális partnere pedig fogamzásgátlókkal vagy más módon védekezzék a teherbeesés ellen.

Két év kezelésmentes periódus után vállalkozhatnak gyermek nemzésére, de ajánlatos előtte a genetikai tanácsadás szolgálatait igénybe venni.

Női beteg esetében a kemoterápiás kezelés károsíthatja a petefészkeket, csökkentheti azok hormontermelését. A menstruációs ciklusok rendszertelenné válhatnak vagy a menstruáció teljesen el is maradhat. Teherbeesés ugyan lehetséges a kemoterápiás kezelés tartama alatt, ez azonban semmi esetre sem kívánatos, sőt egy ideig azután sem.

Legalább két kezelésmentes év elteltéig ajánlott várakozni, mivel a rákellenes gyógyszerek veleszületett fejlődési rendellenességeket okozhatnak.