A rákos beteg nem hibás

Bizonyára senki nem akarna készakarva megbántani, hibáztatni valakit a betegségéért, ugyanakkor sajnos elég gyakran találkozunk tapintatlan kommunikációval. Ennek oka legtöbbször persze nem a rosszindulat, inkább az odafigyelés, esetleg az ismeretek hiánya.

A rákbetegség kialakulásának oka a legtöbb esetben nem pontosan meghatározható. A genetika, bizonyos szokások, környezeti hatások, egészségi állapot mind növelhetik a kockázatot, de az esetek többségében sajnos sosem tudjuk meg biztosan, mi és mikor „romlott” el a sejtek regenerációja során.

Mire figyeljünk, hogy ne okozzunk rossz érzést?

Nagyon bántó lehet – és a fentebb leírt okok miatt igazságtalan is – rákbetegek életvitelét megítélni, őket okolni a betegségük kialakulásáért. Olyan mondatokkal illetni (akár a háta mögött) egy épp a betegséggel küzdő embert mint például a „várható volt, hogy egyszer rákos lesz” vagy a „mit várt, hiszen nem vigyázott magára eléggé” , felesleges és rendkívül mély sebet ejthet a már eleve nehéz helyzetben lévő embertársunk lelkén. Az igazi szeretet, ha tapintattal, ítélkezés nélkül tudunk hallgatni, segíteni.

Tisztában vagyunk vele, hogy sokaknak nem könnyű a beszélgetés, ezért igyekszünk olyan mondatokra felhívni a figyelmet, amelyeket elkerülve sokkal kellemesebbé válik a kommunikáció. Fontos vigyázni a burkolt megjegyzésekkel is, mert ezek nem is gondolnánk, mennyire fájdalmasak lehetnek egy daganatos beteg számára.

Íme néhány mondat, amit ajánlatos elkerülnünk a beszélgetés során:

• Tudom, min mész keresztül – Nem, sajnos nem tudjuk igazán, egészen addig, amíg nem estünk át mi is ezen a betegségen. Hagyjuk, hogy ő beszéljen, hiteltelenné válunk, ha azt mondjuk, pontosan átérezzük a beteg nehézségeit.
• Azt olvastam, hallottam, hogy XY-nak is ilyen rákja volt – Ne hivatkozzunk megkérdőjelezhető forrásokra és ne tereljük el a figyelmet azzal, hogy valaki más (esetleg celeb, híres ember, szomszéd) betegségéhez hasonlítjuk szerettünk történetét. Maradjunk a realitásnál és vegyük komolyan ismerősünk nehéz helyzetét.
• Annyira aggódom miattad – Higgyük el, ő is aggódik. Jobban is, mint mi. Ne mi várjunk tőle vigasztalást, hogy „ugyan, ne aggódj, nincs semmi bajom”.
• Pedig úgy szeretek / szerettem veled dolgozni – Ezzel a mondattal azt sugalljuk, hogy nem bízunk a gyógyulásában. Inkább azt éreztessük ismerősünkkel, hogy vele vagyunk és hiszünk abban, hogy meggyógyul.
• Ez nem vészes, nagyon jól gyógyítható – Igen, vannak jó eredménnyel és kevésbé jó eredménnyel gyógyítható ráktípusok, de nem szabad elbagatellizálni egyiket sem.
• Te annyira bátor és erős vagy – Általában, normál élethelyzetben lehet. De higgyük el, a daganatos megbetegedéssel küzdők nagyon nagy százaléka törékenynek, gyengének érzi magát legbelül, ami teljesen természetes is ebben a helyzetben.
• Ha ez velem történne, nem is tudom, hogy bírnám – Ismerősünk sem önszántából választotta a betegséget és nagyon nehéz terhet cipel. Ne magunkra vezessük vissza a témát, nem mi vagyunk most a főszereplők.
• A kemoterápiáról, a sugárkezelésről stb annyi rosszat hallani – Bízzuk inkább ezt a kérdést az orvostudományra. Igen, valóban hallani rosszat és jót is, de ha nem vagyunk szakavatottak a témában, inkább ne osztogassunk tanácsokat ebben az kérdésben.
• Élj a mának – Annak ellenére, hogy ebben van némi igazság, egy rákos beteg számára azt sugalljuk, hogy nem tudni, mi várható. Csináljunk velük közös programokat, próbáljuk elterelni a figyelmüket a mindennapi küzdelemről. Inkább konkrét ötletekkel álljunk elő, ne csak általánosan tanácsoljuk, hogy érezze most már jól magát a mindennapjaiban. Ennek a mondatnak súlyos mögöttes tartalma van, amit könnyű félreérteni.
• Dohányzol még, vagy már sikerült leszoknod? – Ezzel a kérdéssel gyakorlatilag azt mondjuk, hogy számunkra ez nem meglepő, hogy a szerettünknek daganata van. Ha dohányzó az illető, ezért hibáztatjuk, ha nem tudott leszokni a káros szenvedélyéről, akkor a gyengeségére hívjuk fel a figyelmét. Ez cseppet sem egy támogató barát, családtag megfelelő reakciója.
• Szólj, ha segíthetek valamiben – Kedves gesztus, de kicsit felületes, valószínűleg nem fog magától jelentkezni néhány nap vagy hét múlva. Próbáljunk meg valóban segíteni, tegyünk fel konkrét kérdést, mint például: „Hogy oldod meg az ebédet? Szeretnék neked ebben segíteni”. Vagy: „Szívesen elkísérlek az orvoshoz, mikor mész legközelebb?”
• Több mozgással, egészségesebb ételekkel lehet, hogy elkerülhető lett volna a baj – Tipikus áldozathibáztató mondat, aminek nincs értelme és utólag már hiába vagyunk okosak. A legtöbb ráktípus kialakulásánál egyébként nincs szoros összefüggés az egészséges életforma és a megbetegedés között.
• Már régóta voltak tüneteid? – Talán a saját félelmünket vetítjük ki, talán ezzel szeretnénk sugallni, hogy korábban kellett volna orvoshoz fordulni, de nem jó ezt a kérdést hallani. És különben is, mennyi idő pontosan a „régóta”?
• Mennyi az esélyed a gyógyulásra? – Bármennyi is, inkább kerüljük el ezt a tapintatlan kérdést. Bár néha a beteg tudtára adják orvosai, hogy mik a kilátásai, ez az egyik legnehezebb teher, amit cipelnie kell egy érintettnek. Mi ne azok legyünk, akik még súlyosabbá tesszük ezt számára, inkább a megnyugvást, a biztonságot próbáljuk jelenteni szerettünknek.
• Volt másnak is rákja a családodban? – Ha volt, akkor már érthető, miért lett beteg ő is? Ettől még ugyanolyan nehéz az érintettnek megküzdeni a kórral. És ha nem volt? Akkor biztosan ő csinált valamit rosszul, amit el lehetett volna kerülni? Bár ártatlannak tűnik a kérdés és valóban nem a legbántóbbak közé tartozik, de a mögöttes tartalomra itt sem árt vigyáznunk.

Ez csupán néhány azokból a kérdésekből, amellyel egy rákos megbetegedésben szenvedő ember nap, mint nap szembesül. Igen, tudjuk, nem könnyű kezelni ezt a helyzetet, de tartsuk mindig szem előtt, hogy ő az, aki a harcot vívja, mi csupán társai lehetünk a küzdelemben. Empatikus, ítélkezés nélküli kommunikációval próbáljuk segíteni őt, ha lehet, mi ne tetézzük problémákat.

Törődjünk vele odaadóan, megértően és fogadjuk el, hogy a beszélgetések nem rólunk, hanem róla szólnak. Az őszinte, meghitt és támogató találkozások valóban segíthetnek szerettünknek a gyógyulásban.

 

 „Lelkünk, mint halott lepke, oly törékeny,

mint hárfahúr, a szélben elszakad,

elég hozzá egy rosszul értett szó is,

elég egy félreértett mozdulat”

Faludy György: Kósza lelkek