"Társ a küzdelemben"
Szentgyörgyi Albert élete utolsó éveit a rákkutatásnak szentelte; lánya és felesége ugyanis mindketten daganatos megbetegedésben haltak meg. A Nobel-díjas tudós meg volt győződve arról, hogy a búzacsíra komoly szerepet fog betölteni a rákos betegek kezelésének kiegészítésében – úgy tűnik, igaza volt! Idén áprilistól új, könnyen fogyasztható formában kapható az a készítmény, amely 1998-ban a magyar piacon elsőként jelent meg, s amelyet azóta további tizenhárom országban forgalmaznak. Mi több, az Avemar négy évvel ezelőtt elnyerte az év legjobb táplálkozástudományi terméke fődíját. Minek köszönhető ez a siker? Hogyan járul hozzá az Avemar a hagyományos onkológiai kezelések hatékonyságához? Ezekre a kérdésekre Dr. Erdős Attila, a Biropharma Kft. orvosszakértője felel.
Az Avemart 2002-ben daganatos betegek számára kifejlesztett vény nélküli tápszerként törzskönyvezték. Mi történt azóta?
Egyrészt, 2005-ben az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet „daganatos betegek részére” szóló ajánlással látta el a terméket. Egy évvel később az Avemar nyerte el az év legjobb táplálkozástudományi terméke fődíját, a NutrAward-ot, Kaliforniában. A legfrissebb újdonság pedig az, hogy az 1998 óta megvásárolható mikrogranulátum mellett idén áprilisban megkezdődött az új, tabletta formájú kiszerelés forgalmazása. A hatóanyag változatlan, de a filmtabletta kényelmesebb fogyasztást, szállítást, tárolást tesz lehetővé. A tabletta nem rendelkezik azzal a jellegzetes illattal és állaggal, amely a betegek egy részének megnehezítette a folyadékban feloldandó granulátum fogyasztását, továbbá nem tartalmaz hozzáadott cukrot, édesítőszert vagy aromát, ezért cukorbetegek is nyugodt szívvel fogyaszthatják.
Mit tartalmaz az Avemar? A hatóanyag mindkét kiszerelés esetében megegyezik?
Teljes mértékben! A készítmények aktív összetevője az Avemar pulvis, amely egy szabadalommal védett gyógyszer-technológiai eljárással, válogatott minőségű, magyar búzacsírából előállított kivonat. A gyártás a kezdetektől fogva GMP (Good Manufacturing Practice) követelmények szerint, a Biropharma Kft. gyógyszergyártási engedéllyel rendelkező kunfehértói üzemében történik. Igazi „hungarikumról” van szó, hiszen a kutatás, a fejlesztés és a gyártási technológia kidolgozása egyaránt magyar szakemberek nevéhez fűződik
Kiknek és mikor ajánlott e „hungarikum” fogyasztása?
Rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők onkológiai kezelésének – legyen az kemoterápia, műtét, sugárkezelés, vagy immunterápia – kiegészítésére. Az Avemar a betegség, illetve a kezelés bármely időszakában szedhető. Hangsúlyozom, hogy szupportív terápiáról van szó, tehát a készítmény nem helyettesítheti a hagyományos gyógyító eljárásokat, de segít, hogy azok minél eredményesebbek lehessenek, ezáltal szerepet játszhat a daganatos megbetegedések progressziójának gátlásában, továbbá enyhíti az onkológiai kezelések kísérő tüneteit.
Ez nagy szó, hiszen a rákos betegek kezelése nem ritkán rendkívül súlyos mellékhatásokkal társul, testileg-lelkileg egyaránt! Pontosan „mit tud” az Avemar?
A kiegészítő terápiák lényege, hogy megkönnyítik a hagyományos kezelések elviselését, alkalmazásuk mellett a betegeknek nagymértékben javul a fizikai állapota és a közérzete. Ez valóban óriási dolog, hiszen esetükben nem pusztán múló rosszullétről, vagy egy kis fejfájásról van szó. Az Avemar pulvis jótékony hatását tanulmányok, orvosi publikációk, ajánlások, kutatások egyaránt alátámasztják, feltalálása óta in vitro, in vivo és humán klinikai vizsgálatok sorozatát végezték el neves hazai és nemzetközi intézményekben – többek között a budapesti, kaliforniai, tel-avivi, szegedi, bécsi, sheffieldi, szöuli, genovai és barcelonai orvosi egyetemeken. Az eredmények természetesen hozzáférhetőek a www.avemar.hu honlapon is. Vannak olyan klinikai vizsgálatok, amelyek a készítmény antimetasztatikus hatásáról is tanúbizonyságot tesznek, e tekintetben nagyon pozitív eredmények születtek egyes melanoma malignumban és kolorektális rákban szenvedő, Avemart szedő betegek esetében.
Mivel járhat a kemoterápia és a sugárkezelés, vagyis miért lehet szükség szupportív terápiára?
Sajnos, a citotoxikus kezeléseknek nem csupán a tumoros sejtek, hanem a többi, egészséges gyorsan osztódó sejt is áldozatul esik, ez leggyakrabban a vérkép romlásában, a vérsejtek számának csökkenésében mutatkozik meg. A leukocyták számának drasztikus csökkenése nyomán sok esetben szeptikus neutropénia alakul ki, szinte teljesen elvész a szervezet védekezőképessége, jelentős mértékben megnő a fertőzések kockázata és a beteg akár életveszélyes állapotba is kerülhet. A száj nyálkahártyájának sejtjei is gyorsabban pusztulnak, ezért gyakoribbá válnak a gyulladások, a toxinok akadály nélkül felszívódhatnak. Nem elég, hogy a betegek legyengülnek, a toxinok fölszaporodása következtében kialakuló hányinger, hányás és a mellékhatások nyomán a rajtuk eluralkodó rossz közérzet, szorongás teljesen elveheti a kedvüket a kezeléstől. Innen már csak egy lépés, hogy azt abba is hagyják!
Gyűjtsük csokorba, hogy mely területeken számíthatnak pozitív változásra azok a betegek, akik élnek a kiegészítő terápiák lehetőségével!
Először is, jelentős mértékben javul az életminőségük a kezelés alatt. Mit jelent ez? Azt, hogy jóval ritkábban jelentkeznek hiánybetegségek, anémia, fáradékonyság, étvágytalanság, obstipáció és szignifikáns javulás figyelhető meg többek között a hányinger, hányás, álmatlanság, érzelmi állapot, fizikális funkciók tekintetében is. Márpedig, ha a betegnek mind a közérzete, mind pedig a globális egészségi állapota kedvezően alakul, akkor valószínűleg nem szakítja meg az onkológiai kezeléseket. Egyes kimutatások szerint ugyanis a rákos betegeknek 15-20%-a lemorzsolódik, abbahagyja a kezelést. Ebben bizonyára szerepet játszanak a kellemetlen, olykor életveszélyes mellékhatások és az ezek nyomán kialakuló hangulatingadozások, vagy akár depresszió. Az ilyen helyzetekben alapvető fontosságú, hogy a betegek szervezete hozzájusson a szükséges tápanyagokhoz, és a lehető legjobban tudja tolerálni a kezelést.
Ha jól értem; az Avemar ereje abban rejlik, hogy csökkenteni képes az onkológiai kezelések káros, toxikus hatásait.
Pontosan erről van szó. Súlyos rosszullétek esetén sajnos redukálni kell a kemoterápiás készítmények, gyógyszerek dózisát, ez pedig veszélybe sodorhatja az egész kezelés kimenetelét. A tapasztalatok alapján az Avemart szedő betegek pszichésen és fizikailag is jobban érzik magukat, ez pedig valószínűsíti, hogy a kezelés teljes időtartama alatt tartható az előírt dózis. A készítmény tehát közvetett módon a túlélési esélyekre is kedvező hatással lehet.
Végezetül, megkönnyebbülést hoz a 4. stádiumban lévő betegek számára is, akik életük utolsó időszakát többnyire ágyban fekve, szinte mozdulatlanul töltik. Ők az Avemarnak köszönhetően magukra szednek néhány kilót, így visszanyerik az energiájukat. Ez megint csak jelentős eredmény, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az utolsó hónapokat vagy akár éveket ágyhoz kötve, egy teljesen beszűkült élettérben tölti valaki, vagy aktívan, a lehető legjobb fizikai és lelki állapotban, elfogadható életminőségben. Egyes kutatások szerint, ha a fogyást meg tudjuk állítani, az már önmagában megnöveli a várható élettartamot!
Mennyire biztonságos a tápszer, és milyen mellékhatásai lehetnek?
A készítményt akut, szubakut toxicitási és szubkrónikus toxicitási vizsgálatokkal, mutagenitási, genotoxicitási és karcinogenecitási szűrővizsgálatokkal, valamint a hematológiai hatásokat értékelő, több éven át végzett vizsgálatokkal elemezték. Az eredmények azt bizonyítják, hogy még annak sem lesz tőle semmi baja, aki az előírt adag harmincszorosát veszi be! Gyakorlatilag nem létezik túladagolás. Az eddig tapasztalt legsúlyosabb mellékhatás, hogy kicsit felpuhul a széklet, esetleg hasmenése lesz a betegnek, ez azonban elég ritkán fordul elő. Más gyógyszerekkel együtt is biztonságosan szedhető, arra kell ügyelni, hogy C-vitamin tartalmú készítmények és az Avemar bevétele között legalább két óra teljék el.
Azt gondolom, hogy minden olyan lehetőséggel élni kell, amely eszköz arra, hogy az életminőség javításával elviselhetővé tegye a betegek számára a sugárkezelést és a kemoterápiát. Ez az orvos számára is nagy segítség, hiszen számíthat rá, hogy a betegek visszajárnak, részt vesznek a kezelésen, és a dózist sem kell csökkenteni!
Néhány évvel ezelőtt még mindenáron el akartuk pusztítani a tumort – sajnos, a kemoterápia során vele együtt olykor a beteg is meghalt. Ma már tudjuk, hogy nem mindig lehet megölni az összes daganatos sejtet, de a tüneteket, a panaszokat igenis tudjuk kezelni. A rák egy krónikus betegség, nincs olyan gyógyszer, amellyel mindenkit meg tudnánk gyógyítani, a lényeg az, hogy együtt lehessen élni vele; ebben segít az Avemar.
Forrás: Praxis, 2010. 19.évf. 6 szám 35-37.oldal





