Az AvéUltra nem Avemar: egy kanadai beteg beszámolója!
Az alábbi beszámoló a Torontóban élő kanadai Dilys Tyrrell-től érkezett hozzánk (az eredeti angol nyelvű levél ide kattintva elolvasható):
2006 decemberében diagnosztizálták, hogy a ritkaságnak számító granulosa sejtes petefészek daganatom ismét kiújult. Pedig akkor már 10 év eltelt az 1996-os „sikeres” műtét óta. A daganat eltávolítására három műtéti kísérlet is volt. 2007 márciusában volt az első, amikor a sebész orvos néhány részét még meghagyta a daganatnak, és szándékosan nem foglalkozott a rekeszizomra és a májra átterjedt tumorokkal. A második műtétre 2008 decemberében került sor (egy másik, jóval figyelmesebb sebész vezetésével), aki a májon lévő kivételével az összes tumort eltávolította. A legutolsó műtét alkalmával (2010. október), amit akkor már nem lehetett tovább halogatni, a májamon lévő daganatokat is kivették.
Erre a típusú daganatra a műtéten kívül nincsen más kezelési mód. 2007 tavaszán azonban elkezdtem szedni az Avemart (Amerikában akkor Avé néven forgalmazták). 2009 december és 2010 május között viszont hat hónapig az AvéUltra termékre tértem át, nem tudván, hogy ez nem az eredeti magyar fejlesztésű termék, hanem egy amerikai „másolat”.
Két hónappal azután, hogy áttértem az AvéUltrára, fogyni kezdtem, állandóan fáradtnak és levertnek éreztem magam. Nagyjából öt hónappal később a sebész orvosom jelezte, hogy két újabb tumor jelent meg a májamon: még kicsik, de jóval agresszívebbek, mint a már meglévő. Nem sokkal a diagnózis után tudtam meg, hogy már nem az igazi Avemart szedtem. Azonnal kidobtam a maradék 4 doboz nemrégiben vásárolt AvéUltrát, és visszatértem az igazi, eredeti Avemarhoz, melynek idő közben megváltozott a neve AWGE-re.
Miután visszatértem az AWGE-hez, több hónapon keresztül jártam orvosi konzultációra. Ezután született meg a döntés, hogy eltávolítják a daganatokat a májamról is. A műtétet végül 2010 októberére tűzték ki. Ezalatt a néhány hónapos stresszes időszak alatt képes voltam visszanyerni elvesztett testsúlyomat és energiámat is. A műtétet megelőzően néhány héttel már olyan jól éreztem magam, hogy annak szükségességét is megkérdőjeleztem. Tíz héttel a műtétet követően pedig már ismét lovagoltam.
Én nem várom azt, hogy az AWGE (Avemar) kigyógyít a rákból, de hiszem, hogy jelentős mértékben lassítja annak kiújulását, megerősíti az immunrendszeremet, és ezáltal hozzásegít, hogy felgyógyuljak a műtétek után, jobban érezzem magam és élvezhessem az életet. Én továbbra is szedni fogom az AWGE-t.






