A Biropharma Kft. válasza Hidvégi Máté üzletember állításaira (2011. október)

A Biropharma Kft. vezetése és kollektívája sajnálattal szembesült azzal, hogy Hidvégi Máté – miután eladta közvetlen és közvetett érdekeltségét is a Biropharma Kft-ben – az utóbbi időszakban közleményeiben igyekszik az Avemar nagymúltú hazai gyártásának presztízsét rombolni. Jelen írás célja a legutóbb megjelentetett közleményének cáfolata, a valóság bemutatása és a Biropharma Kft. által gyártott Avemar termékek hűséges vásárlóinak tájékoztatása, megnyugtatása.

Az Avemar granulátum gyártásában semmilyen változás nem történt azóta, hogy Hidvégi Máté eladta részesedését a Biropharma Kft-ben. Hidvégi Máté véleménye azóta változott meg az Avemarral kapcsolatban, amióta tulajdonrészét eladta a Biropharma Kft-ben és forgalomba hozott egy másik terméket. Hidvégi Máté közleményében megfogalmazott véleménye nem tudományos evidencián vagy vizsgálatokon alapul.

Az Avemar 13 éves múltja során elvégezett eredményes nemzetközi kutatások, az azokhoz fűződő rangos publikációk (több, mint 30), továbbá az USA-ban elnyert díj mind a Biropharma Kft. által előállított és szakemberei által kidolgozott üzemi technológiával készülő Avemar hatóanyaggal (Avemar pulvis) készültek. Ezek a tudományos eredmények Hidvégi Máté jelenlegi termékének a promóciójához elvileg nem felhasználhatóak, mert jelenlegi terméke nem tartalmaz Avemar pulvist. Hidvégi Máté mégis úgy hivatkozik az Avemar tudományos irodalmára, mintha az a mostani termékéről szólnia. Valójában az ő jelenlegi terméke sosem szerepelt az említett vizsgálatokban. Szintén bizonyítékok nélkül állítja, hogy kifogásolhatóak a Biropharma Kft. termékei.

A Biropharma Kft. cáfolja Hidvégi Máté állítását, miszerint nem rendelkezne gyógyszergyártási engedéllyel. A Biropharma Kft. 2001 óta folyamatosan rendelkezik természetes, növényi alapú gyógyszerek gyártására engedéllyel az Országos Gyógyszerészeti Intézet jóváhagyása alapján. Az, hogy a Biropharma Kft. gyógynövények, növényi alapanyagok feldolgozását végzi gyógyászati célra, szigorú minőségbiztosítási rendszerben, rendszeres hatósági ellenőrzés mellett, nagy múlttal és gyakorlattal, elvitathatatlan tény.

Hidvégi Máté valódi következtetésre alkalmatlan módon állítja be azt a tényt, hogy a Biropharma Kft. az Avemaron kívül más terméket is gyárt. Más termékek gyártását úgy igyekszik bemutatni, mintha ez az Avemar minőségét, hitelességét negatívan érintené. Ritka az olyan gyártó vállalat a világban, amely csak egyetlen terméket állítana elő. Eközben viszont senki sem tudja, hogy Hidvégi Máté termékét melyik országban és hol gyártják, illetve ott milyen egyéb tevékenységek folyhatnak.

Legalábbis tájékozatlanságot árul el az a lekicsinylő állítás is, hogy a Biropharma Kft. haszonállatok, pl. „sertések” részére is gyárt terméket. Az állatok (haszonállatok és kedvtelésből tartott állatok) részére takarmányuk kiegészítésére szánt immunerősítő termék gyártása valójában további rangot ad a Biropharma Kft. üzemének. Ilyen tevékenységet neves hazai gyógyszergyártók is folytatnak.

Hidvégi Máté igyekszik tovább rombolni a Biropharma Kft. presztízsét, amikor azt írja, hogy „mustsűrítést is végez”. Ezzel a felvetéssel a megfelelő információkkal nem rendelkező olvasóban azt a képzetet kelti, mintha a gyárban valamilyen zavaros, erjedő szőlőpréslevet gyártanának ami gyógyászati célra szánt termékeket előállító üzemben nem megengedett. A Biropharma semmi olyan tevékenységet nem végez, amire ne lenne engedélye vagy veszélyeztetné az Avemar gyártását. A Biropharma Kft. szezonálisan kiváló minőségű szűrt, derített, stabilizált, tiszta, tükrös szőlőlé rendkívül kíméletes sűrítését végzi, melynek természetes ízanyag-színanyag megőrzése szakmai bravúrnak számított a szakemberek szemében. Ez is egy értékes hazai termék, amelyre büszkék vagyunk.

Szeretnénk észrevételt fűzni Hidvégi Máté állításához, miszerint a saját érdekeltségű terméke „adalékmentes” lenne. Ennek a terméknek az összetevői között található a szukralóz nevű mesterséges édesítőszer, melynek E-száma: E 955. A szukralóz a cukorból klórozással készülő, mesterséges édesítőszer. Széleskörű alkalmazásáról még aránylag kevesebb a tapasztalat, mint pl. a szintén mesterséges édesítőszerként engedélyezett aszpartám vagy szacharin esetén. Komoly toxikológusok a szukralóz hosszú távú alkalmazása során bizonyos kockázatok lehetőségére is felhívják a figyelmet. (pl. Dr. Hull toxikológus könyvében a szukralóz alkalmazás kockázati tényezőiként sorolja fel az alvászavart, szexuális diszfunkciót, a rákot, az MS-t, a lupust és egyes degeneratív betegségeket).

Hidvégi Máté (ill. cége) támadásainak a Biropharma Kft. mellett a Biropharma Kft. által kidolgozott Avemar filmtabletta a másik kedvelt célpontja.

Érthetően útjában van a Biropharma Kft. két éves, nagyon alapos innovációs munkájával megvalósult termék, amely azoknak a betegeknek is lehetővé teszi az Avemar folyamatos szedését, akik a vízben történő feloldással elkészítendő tasakos termék ízét, illatát a rendszeres használat alatt rosszabbul tolerálják. Hidvégi Máté, amikor még a Biropharma résztulajdonosa volt, számos alkalommal szerette volna külső megbízások keretében kidolgoztatni az Avemar tablettát, ám sikertelenül. Miután a Biropharma Kft. sikerre vitte a tabletta kutatás-fejlesztést, Hidvégi Máté megváltozott üzleti érdekei miatt az Avemar filmtablettát lejárató kampányba kezdett.

Az Avemar filmtabletta hatóanyaga pontosan ugyanaz az Avemar pulvis, amely a Biropharma Kft. szakemberei által üzemi szinten kidolgozott eljárással készülő Avemar tasakos granulátum hatóanyaga. Erre az Avemar pulvisra vonatkoznak a 13 év alatt elvégezett rendszeres belföldi és külföldi kutatási eredmények. A tabletta formulálása pedig olyan gondos kísérleti munkával valósult meg, melynek révén az Avemar filmtabletta megfelel a gyógyszeripari előírások összetett követelményrendszerének. Az Avemar granulátummal megegyező hatékonysága szakmailag modellkísérletekkel igazolt, melyet a hatóság elfogadott a notifikációs eljárás során.

A Biropharma Kft. teljes mértékben visszautasítja a Hidvégi Máté által híresztelt állítást, miszerint az Avemar filmtabletta „hamisítvány” lenne. Ezen állítás célja kizárólag fogyasztóink elbizonytalanítása.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Hidvégi Máténak elvitathatatlan érdemei vannak Szent-Györgyi Albert búzacsírához kapcsolódó félbemaradt ötleteinek felkarolásában, négy szabadalmas-társával együtt annak laboratóriumi - kutatási továbbfejlesztésében, később az üzemi szinten gyártott Avemar kutatásainak szervezésében, és az Avemar termék népszerűsítésében. Hidvégi Máténak azonban nem volt üzemi technológiai gyakorlata, nem rendelkezett minőségbiztosítási képzettséggel és hatósági jogosítvánnyal sem, ezért 1998-ban a Biropharma Kft. szakembereit kérte fel az Avemar üzemi technológiájának megvalósítására és a hozzá tartozó minőségbiztosítás rendszerének kidolgozására. Ennek a rendszernek a működtetése 1998-tól napjainkig folyamatosan a Biropharma Kft. szakembereinek feladata volt és feladata ma is. Ezt a munkánkat pedig a beteg emberek iránti tisztelet, a szakma iránti elkötelezettség s a lelkiismeretesség jegyében törekszünk nap mint nap elvégezni.

Hidvégi Máté azonban már régóta nem aktív kutató, hanem cégein keresztül különböző termékek forgalmazója. Számára az Avemar magyarországi gyártásának megszüntetése fontos cél, hogy helyet szorítson olyan termékeknek, amelyekben érdekelt. Hidvégi Máté magatartását és jelen nyilatkozatban megválaszolt közleményét is masszív üzleti érdekei határozzák meg.